Tegnap úgy terveztük, hogy Andyvel elmegyünk valahova biciklivel. Rappeswil volt a cél, de az egyik bringa még kipróbálatlan, úgyhogy arra gondoltunk, hogy megyünk, amíg bírunk, és visszajövünk, ha valami gáz van.

Reggel aztán, mikor találkoztunk, mondta, hogy Nadja, a másik szomszédja kérdezte, hogy nem megyünk-e túrázni velük. Láttam rajta, hogy szeretne menni, úgyhogy kis gondolkozás után rábólintottam, mondván, mi bajom lehet?

El is indultunk, Luzern felé, majd amikor megérkeztünk, kicsit elbizonytalanodtam.

 Ide akarunk felmenni? Igen. Remek, gondoltam, és nem is tűnt olyan jó ötletnek. A tető 2132 méteren van. Ezt akkor még nem tudtam, csak később derült ki.
Első tanulság, végezz némi információgyűjtést, mielőtt túrázni mész.

Nagy levegő, és elindultunk felfelé. Egy computeres csávó, fogalmazzunk úgy, hogy nem túl fitt, 0 edzéssel nekivág egy negyed Csomolungmányi hegynek. Az első 10 perc után arra gondoltam, hogy ez nem lesz egyszerű, pedig akkor még nem is volt túl meredek. A látvány persze gyönyörű volt, ahogy haladtunk egyre feljebb.

Az első pihenő körülbelül fél óra után volt, ott már halni készültem. Az járt a fejemben, hogy ha fél óra után ilyen vagyok, mi lesz később? Az út körülbelül négy óra, persze nekik, akik tapasztaltabbak, mint én. Nekem meg mondjuk 5. Mindegy, megacéloztam magam, és újból nekivágtunk, az immár meredekebb szakasznak.

A kép csalóka, nem volt betonút, csak kb 200 méter hosszan.

Van az a pillanat, amikor már nem nagyon tudod élvezni az egészet, csak arra gondolsz, hogy ez baromi kemény. Kezdem érteni, miért mondták anno Erőss Zsoltra, hogy tudni kell, mikor fordulj vissza. 
Jó lenne azt írni, hogy minden szenvedés és erőfeszítés és fájdalom ellenére megcsináltam, és feljutottam. Sajnos nem. Olyan 900 méter környékén, 1 óra 10 perc után eljött az a pont, amikor végigvezettem magamban, hogy még legalább háromszor ennyi vissza van. Ez nem az a helyzet, hogy elég, ha nagyon akarod, meg tudod csinálni. Vannak határaid, és úgy érzem, én ott már átléptem, vagy 10-15 perccel azelőtt. Meg 25 perccel azelőtt. :) 

 
Ezalatt már a nálam levő folyadék fele elfogyott, és végül kénytelen voltam azt mondani a többieknek, hogy ennyi volt részemről, visszafordulok és lenn találkozunk majd.
Az ereszkedés szintén nem egyszerű, és szinte ugyanaddig tartott, mint felfelé. 
Ezen a hegyen van egyébként a világ legmeredekebben haladó fogaskerekűje, csak hogy érezd, milyen szinten kell felfelé menni, 48%-os emelkedője van.

Nem, ez itt nem a 48%. :)

Leérve aztán kicsit pihentem, megnéztem a tavat, sétálgattam a faluban, és vártam a többieket.

Folytatódik